Bármelyikünk számára az óra egy személyes talizmán, egy olyan kiegészítő, amely valóban mozog, kifejezi és a viselete ellenére a testén marad. Ha megfelelően választják ki, a teljesség érzetét adja, amit egyesek az autójukból, a kézitáskájukból vagy a profilképükön látható blokklánc főemlősből kapnak. Ez az az érzés, amire szükségem van az órámhoz.
Ahhoz, hogy tudjam, mi az órám, először meg kell tanítanom a szememet, hogy a körülöttem lévő emberek óra amulettjeit nézze. Vegyük például párom Cartier-jét, egy apró, kézzel tekercselt tankórát egyedi gyíkszíjjal és összetört zafírokkal, amely inkább az élete része, mintsem kiegészítő. Vagy az ügynököm arany Rolex Day-Date-je, amelynek pezsgő színű számlapja egy portál a humoros viselkedése alatt forrongó hatalomközvetítő energiához. Vagy Andy Warhol ónix Piagetje, amely elbűvölt, amikor átkereszteltem az általa alapított magazint, az Interjút, és amely megragadja egyedi varázsát, zsenialitását és komolytalan romlottságát. Vagy néhai apám kaleidoszkópszerű, több mint 20 Swatch órából álló gyűjteménye, amelynek spontaneitása és könnyed praktikussága mélyen bevésődött az emlékezetembe.
Saját utamon szinte azonnal tudtam, hogy az órám egy replika Audemars Piguet Royal Oak. Ez egy olyan ösztön volt, amely szinte túlságosan magától értetődőnek tűnt – tekintve, hogy a világ néhány legvágyottabb karórájának egyike –, de még a szokatlanabb lehetőségeket vizsgáló sok kutatás után sem tudtam megrázni a markolatát.
Amit a legjobban szerettem a Royal Oak-ban, és még mindig szeretem, az a pimaszsága. Ez egy olyan tulajdonság, amelyet a kreativitás minden formájában értékelek, mert brutálisnak lenni annyi, mint feláldozni a status quo udvarias kényelmét az új ötletek szolgálatában. A világ legdrágább acél mechanikus órájának kiadása az iparág egzisztenciális válsága közepette – ahogy Audemars Piguet tette, amikor a Royal Oak 1972-ben megszületett – brutális. Brutális dolog megtervezni néhány, a búvársisakok ipari védőszemüvegére emlékeztető keretcsavart a régimódi finom óragyártás piacára, ahogyan azt Gérald Genta, az RO tervezője tette. Ezt a dizájnt 50 éven keresztül életben tartva, viszonylag változatlan, miközben a világ többi része egy kulturális jelenségen megy keresztül, a discotól a punkon át a rockig, plusz trapzene, Y2K, Avatar, fiúbandák, Xbox, Instagram, Millennial Pink és squid játékok. legjobb esetben is brutális.
Az Audemars Piguet királyi tölgy
Tetszik a nagyolás ötlete, mert összecsapják a dolgokat – jelen esetben egy furcsa hajózási hangulatú díszes óra –, de a Royal Oak igazi költészete a kidolgozottság mélyén rejlik. Ez a legkiválóbb kézműves “ipari megjelenésű” tárgy, amit valaha láttam. Számtalan felületi textúrája figyelemre méltó tisztasággal faragja geometriai formáit. Kevés belső poén van benne, például ahogy a csavarfejek nyílásai tökéletesen képzeletbeli kört rajzolnak a keret körül. Aztán ott van az egész kézzel készített mechanikai alkatrészek tömege, amely a zafírkristály hátlapja alatt táncol. Így készíthetsz valami olyan vad dolgot, mint Mies Van Der Rohe Seagram Buildingje vagy Kanye West Yeezusa, olyan szintű kivitelezéssel, amitől valami transzcendens.
Amikor valóban megkaptam a Royal Oak-a 41 mm-es ref. Amikor valóban megkaptam a Royal Oak-emet – egy 41 mm-es 15500-as modellt, amely úgy néz ki, mint egy klasszikus 39 mm-es 15202 a védőm vázán –, olyan simán beilleszkedett a mindennapi életembe, különösen egy funkcionális ékszer esetében, amely limuzin árába került; hihetetlen volt. A dobozban tartom ezeken a szórakoztató, félig távoli munkanapokon, amikor többnyire zoomolok, válaszolok e-mailekre és játszom a gyerekeimmel. Amikor a Highsnobiety irodában dolgozom, felzárkózok a divatnaptárhoz, vagy csak emberekkel találkozom egy olyan helyen, amely nem az én barlangom – egy hibrid nappaliban -, kötelességtudóan feltekerem és beállítom az 15500-at, mielőtt megizom az első csésze kávét. . A csuklómra pattintani olyan érzés, mintha megnyomnék egy képzeletbeli bekapcsológombot, amely bekapcsolja Thom The Editort, egy felnőttet. Lehet, hogy most én is béna vagyok, de elég okos ahhoz, hogy nem érdekel. Pontosan ezt az érzést kerestem.